Az oldal fejlesztés alatt áll. Egyes tartalmak még nem lesznek elérhetők!
ÁGA-BOGA ÉVZÁRÓ ÜNNEPSÉG

Sziasztok!

Idén is megrendezzük évzárónkat a szokásos helyen A Szepes Gyula művelődési házban. A részletes programot lentebb láthatjátok. Az idén ismét szeretnénk egymást is megajándékozni, ezért lehetőségetek lesz arra, hogy egy cipős doboznyi ajándékot összekészítsetek. Lényeg, hoztok egy csomagot és helyette a karácsonyfa alól egy másik csomaggal mehettek haza. A csomagba úgy készítsetek ajándékot, hogy lehetőleg semleges legyen hiszen nem tudhatjuk fiús, lányos illetve fiús-lányos család viszi haza. Nem az érték számít, hanem a meglepetés öröme. (A csomag készítése opció, nem kötelező, viszont csak az vihet aki hoz)
Ez idén a mikulás is meglátogatja a rendezvényünket.

Kérlek töltsétek ki a levelezőlistán az erre vonatkozó táblázatot, hogy a Mikulás minden résztvevő gyermeknek tudjon adni ajándékot, illetve a koszorúkészítéshez legyen elég koszorúalapunk.

Várok minden családot!
Bogatin Attila elnök

Az Ága-Boga Nagycsaládosok Érdi Egyesülete 
2019. december 1-én, vasárnap 14 órától tartja 

a Szepes Gyula Művelődési Központban (2030 Érd, Alsó u. 9.) 

Évzáró ünnepségét, melyre 

sok szeretettel várunk

Programunk:

14:00 – Regisztráció

14:00 – 15:00 Adventi koszorúkészítés

15:15 Műsorkezdés ceremónia mesterünkkel  

15:25 Ága-Boga zenekar

15:35 Kamarazenekar

15:45 Köszöntők

  • Bogatin Attila, az egyesület elnöke
  • Dr Aradszki András, országgyűlési képviselő
  • Csőzik László, Érd polgármestere

Támogatóink, Önkénteseink köszöntése, Babaköszöntés

16:30 Lui bűvész műsora

17:00 Naprózsafa táncegyüttes előadása

17:30 Mikulás

14:00 – 17:00 Arcfestés (sorszámosztással)

14:00 – 18:00 Ruhatár, büfé (folyamatosan üzemel)